Utolsó hétvége

2018.08.11-12

Szombaton szállásadóink, Anna és Phil javaslatára intercity vonattal elutaztunk Galway-be, melyhez egész Írországon át kellett robognunk, de megérte! (Ed Sheeran-Galway Girl) 

Galway az Atlanti-óceán partján elterülő kikötőváros, a Corrib folyó torkolatánál. Kereskedőként többször megfordult itt Kolombusz Kristóf is. 

Osztrigát és halat ebédeltünk, majd bebarangoltuk a várost. Teljesen beleszerettünk a lélegzetelállító kis utcákba, mesebeli épületekbe.

Megkerestük az St. Nicholas-katedrálist, mely kívül-belül lenyűgöző. Az eső elől menekülve véletlenül betértünk egy mesés teázóba ahol megismerkedtünk Orsival, egy fiatal magyar pincérnővel, akit alaposan kifaggattunk munkájáról, hétköznapjairól, városkájáról. 

Késő este indult a vonat, 11-re értünk vissza a homestay-be ahol vacsoránk a pulton várt. Mindig kaptunk desszertet is, ma " lemon cheese cake" volt soron. A teázás még ilyen későn sem maradhatott el, közben fotókkal illusztrálva élménybeszámolót tartottunk Philnek. 

Vasárnap reggel próbapakolást tartottunk, majd beutaztunk Dublinba, ahol kóruspróbát hallgattunk a Christ Church székesegyházban (Magdi kedvéért); majd kivonatoztunk még egyszer a kikötőbe kagylót enni (az én kedvemért). Beszívtuk a tenger illatát, megkerestük a helyi kis piacon Nórát, aki magyar lángost árul. (6  euro darabja, meg is él belőle!) Desszertként a spanyol churros mellett döntöttünk.

Hazaérve terített asztal várt. Nem akartuk szállásadóinkat megsérteni, ezért magunkba erőszakoltuk az ebéd egy részét. A többit becsomagoltuk, jól jön ez még a reptéren! El se hittük, hogy sikerült összehúzni kis bőröndünk cipzárját. Ami nem fért bele, azt magunkra kötöttük. Elköszöntünk a családtól; szerencsére Anna kivitt a buszhoz, ahol Laci már várt minket. Késés nélkül érkezett Ryanair gépünk Budapestre, ami mostanában igen ritka.

Csodálatos 2 hét volt!

Köszönjük Erasmus+!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el